Kinesiology-tape

kineziology tape1Szeretnék Önöknek bemutatni egy teljesen új gyógymódot, amely olyan lehetőségeket nyit meg előttünk gyógyítók előtt, vagy a “betegek” gyógyulni vágyók előtt, amely a mozgás szabadság korlátozása nélkül is felére csökkentheti a gyógyulás idejét. Először sportolókon figyelhettünk meg ilyen színes szalagokat felragasztva. De tévesen gondolhatjuk, hogy csak sportsérüléseken lehet alkalmazni ezt a fajta gyógymódot, terápiát, ennél sokkal szélesebb körű lehetőségei vannak az alkalmazásának, melyre a cikk végén külön kitérek.


Ez a fajta  alternatív gyógymód még egészen fiatal a nyugati  alternatív gyógyászatban. A kinesiotaping (ejtsd:kineziotéping) Dr Kenzo Kase japán orvos, kiropraktőr  nevéhez fűződik. Kenso Kase  sok izom és ízületi problémát kezelt  a praxisa alatt. A szoros gumiharisnyák, ízületi kötések, rögzítések sok esetben kellemetlennek bizonyultak a betegeknél, nem szívesen viselték. A japán orvos elkezdett kísérletezni és a szoros kötéseket lecserélte rugalmas ragasztós  szalagokra, melyek nem szorították el a vérkeringést, nem korlátozták a mozgásban a betegeket, de kellően megtámasztották az ízületeket és megfelelő stabilitást biztosítottak (pl. bokaficam esetén), így nincs korlátozva a mindennapi életben.  Kísérletei során bizonyosságot nyert, hogy a gyógyulási folyamat felgyorsult a fájdalomcsillapítás azonnal jelentkezett. A szalag, melyet a testre ragasztunk, olyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint a bőr, rugalmas, lélegzik, vízálló. kineziology tapeTeljesen allergénmentes.  A felragasztott szalagban nincs hatóanyag (bár már vannak ilyen irányú kísérletek is, igaz a szalagok így is beváltották a tőlük elvárt hatást) az a megfelelő felragasztás során váltja ki pozitív hatását. Ajánlott egy hétig viselni a szalagokat, mellyel lehet zuhanyozni, nem korlátol a mindennapi életünkben. Vegyünk egy példát: megsérül egy izom, feldagad, felgyülemlik a bőr alatt a szöveti folyadék, amely nyomja az izmot,  így az nem tud megfelelően működni  és még  fájdalom is jelentkezik. Megfelelően felragasztva a szalagot, az megemeli a bőrt, a kötőszöveti állomány megnyúlik,  így az izomnak kellő nagyságú  tere lesz, tud rendesen  mozogni, ezáltal a vérkeringés és a nyirokkeringés is javul, felgyorsul a felgyülemlett káros anyagok eltávozása, a felgyorsult vérkeringés friss oxigénnel és tápanyaggal látja el a sérült területet, ami gyorsabb gyógyuláshoz vezet.
A szalagokat különböző színűek lehetnek. A színeknek hő terápiás hatásuk is van, melyekkel felgyorsítható a gyógyulási folyamat. Vannak melegítő, hűtő és semleges hatású szalagok.

A szalagok használatának indikációi (javallata):

  • izomlazítás
  • izomtónus növelés (sportolók esetén)
  • korrekció izomzatra (pl izomszakadás esetén)
  • ízületi stabilitás
  • Ízületi korrekciót (pl. kalapácsujj)
  • nyirokkeringés megsegítése
  • hegek  kezelése, halványítása

Ezen kívül még számos esetben lehet alkalmazni, mint pl. meridiánokra ragasztva a belső szervekre hatva is alkalmazható.
Az úgynevezett cross tape eredményesen alkalmazható fájó pontok, trigger pontok, haematómák, csonkinövések, bütykök esetében.
Váljék egészségükre!

Elérhetőségünk itt található>>

CSiGa PlÁzA

Közösségi modul

Legkeresettebb

  • Esztétikai fogászat, fogbeültetés...Leírás: Csúcsminőségű anyagok felhasználásával, a legmodernebb technológiák és eljárások bevetésével dolgozunk, kellemes, kultúrált környezetben. Szeretettel várjuk a felnőttek mellet a gyermekeket is! Esztétikai kezelésekkel, fogbeültetéssel is foglalkozunk, a w ...
  • Montessori óvoda Pestlőrinc,...Leírás: A Pestlőrinci gyermekeket is szeretettel fogadja 2000 szeptembere óta működő kertvárosi Montessori óvodánk, ahol kiemelt jelentőséget tulajdonítunk az egyéni fejlesztésnek, az egyéni igények szerint, melyet a Montessori rendszerrel biztosítunk az Ön gyerm ...
  • Sötétítőfüggöny, lakástextil,...Leírás: Amennyiben Önnek szép, minőségi függönyre van szüksége vagy szeretne függönyt varratni, akkor látogasson el exkluzív kis üzletükbe, mely a Lőrinc Bevásárló központban található. Széles lakástextil termékkínálat, udvarias kiszolgálás, tanácsadás. Kínálat ...
  • Sushi házhozszállítás 18. kerület,...Leírás: Amennyiben olyan éttermet keres a XVIII. kerület közelében, ahol leadhatja sushi rendelését, bizalommal forduljon hozzánk, rendelkezésre állunk sushi házhozszállítással is! Sushi bárunk a thai és japán konyha szerelmeseinek nyitotta meg kapuit, ahol nagy ...
  • Cipőbolt, gördülőtalpas cipő 18....Leírás: Családi vállalkozásunk eme kis cipőbolt, ahol a korral lépést tartva gördülőtalpas cipőket is kínálunk. Próbáljuk mindenkinek minden igényét a lehetőségekhez mérve figyelembe venni, s segíteni abban, hogy megtalálja mindenki a megfelelő lábbelijét. Fordul ...
  • Mosógépszerelő, mosogatógép...Leírás: Cégünk a 18. kerületben is vállal mosogatógép javítást, de rendelkezésre állunk abban az esetben is, ha mosógépszerelőt vagy hűtőszerelőt keres Pestlőrincen. Már számos éve foglalkozunk háztartási gépek szervizelésével, karbantartásával. A szakmában eltel ...
  • Ingatlanjogi képviselet 18....Leírás: Várom a 18. kerületieket is ügyvédi irodámba, ahol többek között ingatlanjogi képviselettel, valamint polgárjogi képviselettel is rendelkezésre állok. Pestlőrinci ügyfeleim számára is igyekszek maximális segítséget nyújtani, magas szintű jogi képviseletet ...
  • Személyautó bérlés 18. kerület,...Leírás: Cégünk a 18. kerülettől nem messze található, keressen bátran bennünket, ha teherautó kölcsönzésre lenne szüksége, vagy ha személyautó bérlés miatt keres megbízható céget Pestlőrinc közelében. Személy- és teherautóink műszaki állapotára mindig nagy hangsú ...
  • Ablakbeépítés 18. kerület, műanyag...Leírás: Cégünk nagy tapasztalattal foglalkozik nyílászárókkal, ablakbeépítéssel a 18. kerületben is, rövid határidőkkel és kedvező árakkal várjuk a pestlőrinci érdeklődőket is. Egyedi méretű műanyag ablakokkal is foglalkozunk, célunk a teljes körű kiszolgálás, a ...
  • Kútfúrás 18. kerület, kútfúrás...Leírás: Kútfúrással, kút engedélyeztetéssel foglalkozunk a 18. kerületben is, szabványos minőségi anyagokkal, a hosszú élettartam érdekében. Kútfúrást 10 éves garanciával, húsz éves tapasztalattal biztosítunk pestlőrinci ügyfeleink számára, kis helyet igénylő tec ...

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.

Miért van erre szükség? Mert adataid védeni kell. További információ

Rendben - OK
© 2018 Awacs Design és Reklámiroda Kft. Minden jog fenntartva.

Kategóriák

Viagra 50 mg rendelés Kamagra rendelés Budapest https://www.iocorrocongiovanni.org/levit.html